A belső anya átformálása: Az anyaseb gyógyítása I.

A belső anya átformálásával olyan anyává válhatunk, akit mindig is szerettünk volna.

Alapvetően az anyánkhoz való kapcsolatunk szolgál példaként a saját magunkhoz való kapcsolatunk megértéséhez. Kislányként tudattalanul, de éreztük, hogy mit gondolt magáról, és azt is, hogy mit gondolt rólunk, mint az ő gyermekéről, és egyáltalán a világról. Természetes módon tettük belsővé ezeket a hiedelmeket és világképeket, melyek aztán kialakították a saját hiedelmeink és önérzetünk alapját.

Megtanultunk úgy bánni magunkkal, ahogy anyánk bánt saját magával.

Gondolkodó nőként az a feladatunk, hogy átalakítsuk a pszichénkben a belső anya képét egy olyan anya képévé, akit mindig is akartunk, és akire mindig is szükségünk lett volna – hogy többé ne a biológiai anyánk másolata és emberi korlátozottsága éljen bennünk. Amíg ezen dolgozunk, a belső anyánk pontosan tudja, hogy mire van szükségünk, és feltétel nélkül, folyamatosan táplál bennünket úgy, ahogy a saját külső anyánk esetleg nem volt képes.

Olyan anyává válhatunk, amilyet mindig is akartunk – a saját magunk számára.

Így képessé válhatunk arra, hogy elfogadjuk a saját külső anyánk korlátait, mert a belső anya válik elsődlegessé, akiben mindig bízhatunk, olyan körülmények között is, melyek során régen a külső anyánkra esetleg nem tudtunk támaszkodni.

Az anyánk csak olyan mértékben volt képes szeretni minket, amennyire önmagát szerette. 

Egy bizonyos ponton be kell látnunk, hogy anyáink nem tudták és nem is fogják kielégíteni a szükségleteinket úgy, ahogyan szeretnénk, vagy ahogyan szükségünk lenne rá. Ezt az igényt el kell engednünk. El kell fogadnunk, hogy nemcsak szenvedtünk az anyasebektől, hanem viszonoztuk is őket. A gyász, az elengedés folyamán lehetőségünk van meglátni a tényt, hogy ha voltak pillanatok, amikor szeretetlennek vagy elhagyottnak éreztük magunkat, az nem a mi hibánkból történt; és hogy végre abbahagyhatjuk a küzdelmet, hogy az értékességünket bizonyítsuk a világ számára. A gyász során kialakulhat bennünk bizonyos együttérzés anyáink iránt, más szemmel látva az általuk cipelt terheket is immár.

Az anyaseb begyógyítása jobban átalakítja az életünket, mint képzelnénk. 

Amikor szembenézünk ezzel a fájdalommal, talán rájövünk, hogy amiről eddig azt gondoltuk, hogy a saját fájdalmunk, az valójában részben az anyánk fájdalma, amit szeretetből cipelünk helyette. Most választhatjuk azt, hogy letesszük ezt a terhet. Ahelyett, hogy a saját bűntudatunkat csillapítgatnánk, magabiztosan állhatunk a testünkben és a szívünkben az igazi teljesség és önszeretet érzésével.

Azzal, hogy „elég jó” anyja leszünk önmagunknak, nemcsak magunkat szabadítjuk fel, hanem mindenki mást is a környezetünkben.

Nagy kihívás meglátni, hogy hol, mikor éreztük magunkat szeretetlenül az anyánkkal való kapcsolatban. Talán vissza tudunk emlékezni, mennyire túlterhelt és fáradt volt, és azt gondoltunk, hogy mi vagyunk a fájdalmának a forrása. Ez a „lány-bűntudat” az, ami fogva tarthat bennünket. Felismerve gyerekkori szükségleteink ártatlanságát és helyénvalóságát, elengedhejük a szégyent és megláthatjuk saját valódi jóságunkat. Amint képesek vagyunk meggyászolni önmagunkat, később anyánk szomorúságát és a nők egészének sorsát is képesek leszünk meggyászolni.

A gyász feltölt és megerősít bennünket. 

Nőként képesek vagyunk arra, hogy meggyógyítsuk magunkat és megadjuk magunknak mindazt, amit anyánk esetleg nem tudott megadni. Saját magunk erőforrásává válhatunk.

A kollektív női „fájdalom-test” is gyógyul egyszerre, egyetlen nő gyógyulása által. És ahogy a női fájdalom-test felépül, javul a kollektív „fájdalom-test” is. Saját magunk gyógyítása nemcsak a magunk számára ajándék, hanem az egész világnak is az.

Az anyaseb meggyógyítása tehát nagy lehetőség.

Ahogy megengedjük magunknak, hogy kapcsolatba kerüljünk ezzel az ősi, kimeríthetetlen vággyal egy kimeríthetetlenül végtelen anya iránt – életet adunk a bennünk rejlő igazi önazonosságnak – amit én a „fény méhének” nevezek, egy határtalan, túláradó szeretet- és bőségforrásnak, ami körülményektől vagy feltételektől független. Akkor majd igazi önmagunkat élhetjük: a szeretet szolgálatában – a szeretetért magáért.

Annak ellenére, hogy felnőtt nők vagyunk, az anya-lánya kapcsolat tovább él a pszichénkben.

Az anya-lánya kapcsolatok egy folytonosság mentén léteznek, mely egészséges és támogató az egyik oldalon, kritikus és ellentétekkel terhelt a másik oldalon. Az anyához való pozitív kötődés szintjétől függően, az anya hangja bennünk lehet támogató, tápláló, megnyugtató hang, mely bátorít, amikor össze vagyunk zavarodva vagy nehézségeink támadnak. Hasonlóképpen, a belső kritikus hangjában anyánkra ismerhetünk, amitől tele leszünk kétségekkel, leragadva és korlátozva érezzük magunkat.

Olyan, hogy tökéletes anya-lánya kapcsolat nem létezik. Sok-sok nő tapasztal nagy fájdalmat és egyet nem értést az anyjával.

Ahogy gyógyítjuk az anyasebet, az a feladatunk, hogy a belső anyánk ne a külső anyánk másolata legyen (a korlátaival együtt), hanem hogy olyan anyává formáljuk, amilyet mindig is akartunk magunknak. Olyan belső anyává, aki bőségesen kielégíti a szükségleteinket és úgy támogat bennünket, hogy virágozzunk és szeressük magunkat azért, akik valójában vagyunk.

Még ha küzdelmes is volt az anyánkkal való kapcsolat, akkor is lehetséges egy feltétel nélküli anya megteremtése belül.

A kapcsolat a belső anya és a belső gyermek között egyfajta forrás, mely támogat bennünket egy olyan élet elérésében, mely igazán kielégítő számunkra. Ez a kapcsolat abból áll, hogy rendszeres párbeszédet folytatunk belső gyermekünkkel, megmutatva neki képességeinket, hogy következetesen tudjuk őt táplálni, meghallgatni és megnyugtatni.

Egy idő múlva egyfajta biztonságos belső kötődés kezd kialakulni, mely kitölti az anyai gondoskodás hiánya által keltett szakadékot. Így fokozatosan megszűnik ennek a szeretetnek a szüntelen hajszolása a külvilágban, mert megtaláljuk odabent. Ez olyan erőteljes folyamat, hogy kihat az életünk minden területére.

Adjuk meg az engedélyt magunknak, hogy szeressük magunkat. 

Sok ember nem veszi észre, hogy az, amire valójában vágyik, az a SAJÁT szeretete. Ez az a szeretet, mely valóban végtelen és korlátozás nélküli. Úgy tűnik, ennek oka, hogy gyerekkorban az anyánk szeretetét és jóváhagyását keressük és vágyjuk, mert egy anya szeretete az, ami ENGEDÉLYT ad a gyermeknek, hogy szeresse magát.

Ez egy olyan fejlődési szükséglet, mely, ha nincs kielégítve kisgyerekkorban, felnőttként végül azon vesszük észre magunkat, hogy tudattalanul kivetítjük ezt az igényünket más emberekre és élethelyzeteinkre, elvárva tőlük, hogy megadják nekünk az értékesség érzését, elfogadást és szeretetet, melyet egyszerűen nem tudnak megadni. Ettől pedig megrekedtnek és frusztráltnak érezzük magunkat

Felnőttként végre adhatunk magunknak engedélyt önmagunk szeretetére. Első lépés ehhez a gyász érzése: el kell engednünk azt a tényt, hogy már nincs esélyünk, hogy az anyánktól kapjuk meg ezt az engedélyt, hiszen nem mehetünk vissza a gyerekkorunkba. Ami a változást megteremti az az, hogy meglátjuk az igazságot, hogy soha nem a mi hibánk volt, hogy nem kaptuk meg a számunkra szükséges anyai gondoskodást. Ez egyszerűen a kora gyerekkori körülményeink eredménye, beleértve a minket körülvevő felnőttek viselkedését is. Gyermekek voltunk, nem volt hatásunk a történésekre.

A gyerekkori tehetetlenségünk megértése, gyászolása 

Amikor egy kisgyerek hiányt szenved anyai gondoskodásban, akkor ezt úgy fordítja le magának, hogy ő rossz és valamiben javulnia kell. Ez azért van, mert a kisgyereknek meg kell őriznie a hitet, hogy az anyja tökéletes és mindentudó; ez a hit az egészséges érzelmi túléléshez szükséges. Tehát azt gondolja magában, hogy „valami baj van velem”. Ez a belső üzenet egy túlélési mechanizmus, mely megvédi a gyermeket a helyzet valóságától, mely egyébként életveszélyes lenne számára.  Emiatt a korai túlélési mechanizmus miatt sokunk talán tudattalanul hordozza ezt a hitet bizonyos fokig a felnőttkorban is magával, mely aztán számtalan fájdalomhoz és küzdelemhez vezet.

Gyerekként nem volt lehetőségünk meggyászolni a helyzetet, de felnőttként már van, és ezt ki is kell használnunk annak érdekében, hogy kiteljesedhessen az életünk.

Nagyon fontos lépés, hogy valóban engedjük meg magunknak, hogy meglássuk, hogy a fájdalmunk, bánatunk nem a mi hibánk, és fogadjuk el, hogy nem mehetünk vissza, hogy megkapjuk azt a fajta gondoskodást, amire szükségünk lett volna.

Amikor megtesszük ezt a lépést, elkezdődik egy folyamat: felszabadítjuk magunkat, hogy azzá az erős, különlegesen egyedi, sugárzó nővé váljunk, akik valójában vagyunk, és úgy éljük az életünket, hogy hitelesen ki tudjuk fejezni az igazi énünket és ajándékainkat a világ számára.

A folyamat eltarthat egy darabig, de működik! Legyünk türelmesek.  Ha kitartóak vagyunk, fokozatosan eltűnik a súly és a nyomás rólunk és egy újfajta szabadság-érzés születik meg az életünkben. Egyre szabadabban lehetünk igazi önmagunk, mindenféle bűntudat, szégyen vagy kétség nélkül, annál inkább telve tisztasággal, bizalommal és örömmel.

FOLYTATÁS HAMAROSAN!

Forrás: Bethany Webster: Free e-book, Transforming the Inner Mother: Become the Mother You Always Wanted — To Yourself

Fordította: Csonth Krisztina, akinek ezért (is) hálás köszönettel tartozom

 

Kép forrása: Heather Evans Smith’s “Seen Not Heard”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.